Elkerülték a blamát az olaszok, nagy a szomorúság Japánban

Megvan a milánói csapat első győzelme a tornán.

Nem sokan gondolták volna, hogy ez fog történni.
Eseménydús, gólgazdag mérkőzést játszott a német Borussia Dortmund az dél-afrikai Mamelodi Sundownsszal: a kiscsapat nem adta könnyen magát, a vezetést is megszerezte, de végül nem borult a papírforma.
A BVB a csoport első meccsén csupán gól nélküli döntetlenre volt képes a brazil Fluminense ellen, míg a Mamelodi 1–0-ra legyőzte a dél-koreai Ulszant. A németeknek tehát nagyon fontos lett volna nyerniük, viszont a 11. percben hátrányba kerültek. Az afrikai csapat viszont nem sokáig tudta megtartani a vezetését, sőt, a szünetre 3–1-es hátrányba került.
A Dortmund az 59. percben már 4–1-re vezetett, és ekkor azt gondolhattuk, eldőlt a mérkőzés. A Mamelodi azonban nem adta fel, három perccel később szépített, a 90.-ben pedig a harmadik találatát is megszerezte, amivel nagyon izgalmassá tette a hosszabbítást.
Újabb gól azonban már nem született, így, ha nem is könnyen, de a Dortmund érvényesítette a papírformát (4–3), és négy pontjával az F-csoport élére állt. Jelenleg három egységgel második a Mamelodi, de az egypontos Fluminense és az első meccsét elvesztő Ulszan még játszik egymással a 2. fordulóban.
A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA
Fotó: Federico Parra/AFP